2012. május 1., kedd

"Forradalmi" Atkins zsemlék



Eredeti recept:

- 3 (lehetőleg nagy) tojás, szétválasztva
- 75 g - 3 evőkanál - áttört túró, vagy krémes ricotta, vagy natúr krémtúró, vagy krémsajt
(én ez utóbbit használtam, mégpedig házi verzióban, Wiselady receptje alapján elkészítve)
- 1/2 kávésaknál só
- pár csepp édesítő
- 1 csipet tisztított borkő (ez segít egészen keményre és tartósra verni a tojásfehérjét)


Elkészítése:
A tojásfehérjét verjük fel jó keményre, félúton adjuk hozzá a borkövet.* A tojássárgáját a krémsajttal, a sóval és a pár csepp(!) édesítővel szintén keverjük simára (legjobb ezt is kézimixerrel, mert a krémsajt kisit "makacs"), majd óvatosan, hogy ne törjük össze a habját, adjuk hozzá a tojásfehérjét. Egy kanállal rakjunk 9 halmot szilikonos sütőpapírra, és 150 fokra előmelegített sütőben  - nem légkeveréses módban!** - süssük 1 órán keresztül.  Várjuk meg, amíg kihűl, és egy nagy - kenyérszeletelő - késsel vágjuk óvatosan ketté.

* esetleg elhagyható, így hígabb lesz a massza, és lehet hogy egy kicsit laposak lesznek a zsemlék, de annyira kevés a ch bennük, hogy akár 2 zsemlét is tudunk használni egy szendvicshez. Azt is megpróbálhatjuk, hogy egy szilikonos muffinformába adagoljuk a masszát, az segít megtartani a formáját.

** tapasztalatom, hogy minden olyan étel, ami felvert tojásfehérjét (vagy bármilyen tojáshabot) tartalmaz, menthetetlenül összeesik, ha légkeveréssel sütjük...

Ha 9 darabot készítünk, 1 darabban van*:
- 66 kcal
- 4,7 g fehérje
- 7,8 g zsír
- 0,3 g szénhidrát (0 g rost)

Nagyon könnyű az állaga, talán valóban inkább piskóta-, mint zsemleszerű, de tényleg finom, és a reggeli kenyér vagy péksütemény helyettesítésére kiváló! Nem próbáltam meg lefagyasztani (gyorsan elfogy, a család is szereti), de a hűtőben pár napig eláll, egy étkezésre 3 zsemlécske is belefér a diétánkba.





recept innen:http://lccuisine.blogspot.com/2010/09/forradalmi-atkins-zsemlek.html#more

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése